Urbán Géza autodidakta módon kezdett zenélni, gimnazista kora óra basszusgitározik és kórusban énekel. Első kazettája sok évvel ezelőtt készült el, komolyabban 2019-ben kezdett újra zenélni, és azóta több fellépése is volt.
Általános iskolásként szolfézs, és zongoraórákra jártam. Autodidakta módon tanultam meg gitározni, basszusozni, jóval később dobolni. Gimnáziumban gitáros miséken zenéltünk (bass), illetve a kórusban (vegyes kar) hol tenorként, hol basszusként énekeltem. Később egy gyülekezet basszusgitárosa, majd zenei vezetője voltam néhány évig (gitár, ének). Ekkor egy kazetta is született saját dalainkból. Aztán mindezt egy kis időre abbahagytam, illetve csak magamnak zenéltem odahaza.
Az új fordulópontot 2019 hozta el, amikor egy ballagásra írt dalom nem csak nagy sikert aratott, de a Youtube-ra is felkerült. Azóta több helyszínen is felléptem, amolyan „egyszemélyes hadseregként” nagy kihívás mind a zene művészi előadása, mind a technikai rész minél jobb megvalósítása, nem beszélve a szervezésről, ami végképp nem kenyerem.
A TOBENZO zenekar 2021 őszén alakult Békéscsabán korábbi zenekari ismeretségek alapján. A tagok hosszú évek után találtak újra egymásra. Wolf Tamás (ének, gitár) és Tamás Bence (dobok) gyerekkoruk óta ismerik egymást. Közösen kezdték el a zenélést, több zenekarban is játszottak együtt tinédzserként. Raczkó Zoltánt (basszusgitár) Bence egy fiatalkori metálformációból ismerte.
Idén április 5-én debütált a koncept lemezük első előfutára, amelynek címe Felesleges. A dalhoz készült egy filmes hatású videóklip is, majd ezt követte májusban a Szemedből című daluk, ami a legelső szám, amin közösen kezdtek el dolgozni a zenekarral. A nagylemez első fele 2024 nyarán jelenik meg, ami egészen biztosan egy egyedi és üde színfolt lesz a magyar zenei palettán.
A nincs kilincs egy nemrégiben alakult, jólfésült magyar alter zenekar. Jellemzője a szövegközpontú dalok, szaxofon, koedukált társaság és a ritkásan előforduló szűkített akkordok. A 2023 nyár végi debüt koncertjük óta több budapesti klubban megfordultak, 2024 év elején pedig megjelent az első nincs kilincs dal a világhálón. Sok-sok kiadatlan zenéjüket egyelőre csak koncerten lehet hallgatni, amit egyébként nem érdemes kihagyni. A kilincs létezését pedig büszkén tagadják.
A szolnoki Tisza mozi A-terme, kávézója és a szervesen hozzá kapcsolódó Múzsák terén álló színpad lassan egy évtizede ad helyet különböző műfajú koncerteknek. A kávézóban lépett már fel az Iván and the Parazol, a 130 fős A-teremben tavaly előtt a Carson Coma koncertezett, a Múzsák terén pedig a korábbi AztaQ indulói is megfordulhattak már. A Tisza mozi egy évtizede vesz részt az NKA Hangfoglaló Program Klubtámogatói Programjában, ami azt is jelenti, hogy Szolnok egyik legfontosabb koncerthelyszíne, ahol az Aranyakkodtól kezdve Hrutka Róbert különböző formációin át a világzene legjobbjaival is találkozhat a közönség.
A Klisè formációt 2022 végén Molnár Aliz (ének) és Bagi Bálint (gitár) alapította azzal a céllal, hogy közös dalaikat zenekarként tudják színpadra állítani. A Klisènek az indulás óta több single-je is megjelent, amelyek elérhetőek az összes ismert streaming platformon. Koncerteztek már több budapesti szórakozóhelyen, többször megfordultak Szegeden, és túl vannak egy négy állomásos erdélyi koncertsorozaton is.
Május 20-án éjfélkor lezárult a jelentkezés az idei AztaQ-ra. A szervezők a következő néhány napban átnézik a beérkezett anyagokat, meghallgatják a beküldött dalokat, szükség esetén egyeztetnek, vagy további anyagokat kérnek be a jelentkezőktől, hogy még ezen a héten közzétehessék a IX. AztaQ, Amatőr Zenei Tehetségkutató Verseny fellépőinek a listáját. Ezt követően kérik be a fellépők rider-eit, majd a hangosítókkal egyeztetve rögzítik a színpadra lépés sorrendjét, azaz véglegesítik a június 1-jei programot.
A Gitármánia táboroknak lassan két évtizede a szolnoki Tiszaligeti Ifjúsági Tábor ad otthont, ahol a korábbi résztvevők egyöntetű véleménye szerint ilyenkor „egy hétre megnyílik a zenemennyország”. A Gitármánia táborok lényegét és hangulatát igazán csak az tudja megérteni, akinek volt alkalma az elmúlt három évtizedben legalább egyszer is az ország legjobbszívű zenészeivel és többszáz zenét tanulni vágyóval együtt tölteni egy hetet. Szerencsére ilyen zenészből több ezer van Magyarországon, hiszen az első táborozók közül sokan már előadóként térnek vissza a „zenemennyországba”, de talán az sem túlzás, ha azt mondjuk: alig van ma Magyarországon jelentős zenekar, amelynek tagjai között ne lenne egykori gitármániás. Így a hezitálóknak van kiknél érdeklődniük.
Az Aktív Rádió 1995-ben szólalt meg először Szolnokon. Néhány évig csak 12 és 20 óra között volt hallgatható az FM 92.2 MHz-es hullámon, majd 1999 elejétől 24 órás sugárzási lehetőséget kapott. Ez azt jelenti, hogy a város egyetlen, 25 éve változatlan néven működő rádiójaként Szolnok elsőszámú hír- és zenei csatornájává lépett elő. Hallgatottságát 2007-ben Tiszakécske (FM 102.2), majd 2011-ben Karcag (FM 93.8) térségében bővíthette, így ma az Alföld közepének legnagyobb helyi, kereskedelmi rádiója, ami közel félmillió potenciális hallgatót ér el. Az Aktív Rádióra is igaz, hogy a helyben élők az országos csatornák előtt kapcsolnak a „saját” csatornájukra.
Az 1955 óta működő szolnoki Tisza mozi lassan három évtizede a megyeszékhely legfontosabb összművészeti szórakozóhelye. A rendszerváltás óta a Demeter család által vezetett „Intézmény” nemcsak művészmozi, és Magyarország egyik legrégebbi filmfesztiváljának a helyszíne, de kedvelt kiállítótér, színházi befogadóhely, kávézó és találkozópont illetve koncerthelyszín. A Tisza mozi immár egy évtizede állandó résztvevője az NKA Hangfoglaló Program Klubtámogató Programjának, így abban a termében, ahol az AztaQ is zajlik majd, egymásnak adják a színpadot Magyarország legkiválóbb előadói és zenekarai. Néhány éve pedig a mozi és a Szolnoki Galéria között megnyitották a Múzsák terét, azaz a város egyetlen, tavasztól-őszig állandó, szabadtéri koncerthelyét.