Az AZTAQ szolnoki Öröm a Zene tehetségkutató egyik különdíja a Midller együttes ölébe hullott, nem véletlenül. A heavy metal csapat a Reutlingenben – Szolnok német testvérvárosában – sokadik alkalommal megrendezett KuRT fesztiválon kapott bemutatkozási lehetőséget, az „Ifjúságért” Egyesület és az Alt Productions több évtizedes kinti kapcsolatainak köszönhetően.

Egy dögmeleg július közepi napon indulás hajnali négykor, a szebb napokat is látott egykori Május 1 Ruhagyár telephelyéről, nem kevés cumóval, elkerülendő az esetleges meglepetéseket. Azok, úgyis jönnek szembe, mit München előtt 100 kilométerrel az autópálya valamennyi sávját elfoglaló kamion. Amitől fiúk kis mikrobusza két és félórányi lépésben-menetre váltott, így lett is kora este, mire a Hotel Germania szobáiba cihelődött a társaság, de a közel 15 órás út valamennyi kínja gyorsan feledésbe merült az első hűs búzasör-kortyra.

Másnap beköszöntött a dologidő. A helyi technikai erők már jó korán a színpadra hívták a Midller legénységét, hogy nyelvi akadályokat nem ismerve kölcsönös megelégedésre kerüljenek helyre a szükséges felszerelések, az együttes saját erősítői, a felturbózott helyi dobszerkó, sőt még két, némi enyhet nyújtó ventilátor is a feneketlen mikrobuszból. A helyi kulturális egyesület a reutlingeni fiatalok aktív önkéntes munkájára építve szervezte meg a három napos fesztivált a Franz K. nevű klub nyári rezidenciáján, ami egy vasúti konténerekkel határolt és egyúttal hangszigetelt belvárosi udvart jelent, és mint később kiderült, jelentős számú helyi népséget vonz dúsan grafitizett falai közé.

A tömegre még egy kicsit várni kellett, de a fiúk a színpadfelügyelő intésére rendesen belecsaptak húrokba. Jól érezték magukat a színpadon, jól szólt a monitorrendszer, miközben a kint kagylózók kicsit kevesebb élményt kaptak hangügyileg, lévén a helyi szabályozás szerint a hangtechnikusok szigorúan betartották a decibelekben nem túl magasra állított határértékeket. Mindez az élvezeti értékből nem sokat vont le. A dallamos riffeket magával ragadta a forró szellő, a rendesen odatett dob-basszus néhány, a rockzenével nem tegnap megismerkedett hosszú hajú helyi erőt is önkéntelen fejrázásra késztetett, a magyar nyelvű szöveg meg már csak olyan, amilyen: dallamos. A számok tartalmának angol-német keveréknyelvű összefoglalása csak hozzátett a kialakuló szimpátiához, és a közel egy órányi koncertet őszinte tapssal és néhány hangosabb „bravóval” konstatálta az időközben megszaporodó létszámú közönség.

A gyors lepakolás után, hosszas zenekari matricaosztogatás következett, némi elmélyült beszélgetés idősebb „szakértőkkel”, aztán irány a backstage, az elmaradhatatlan földi javakkal, a sváb konyha apróbb remekeivel és persze sok sörrel.

Pisszenést nem tűrő csendben vettük hazafelé az irányt, egyharmad út után megszakítva a békés szundikálást némi történelmi és földrajzi ismeretszerzéssel, ha már Passau felé jártunk: Gizella királyné koponyája, csontjai megszokott helyükön a templomi nyugalomban, az Inn, az Ilz és a Duna pedig még mindig ugyanott fonódik dinnyehéj sodró nagy folyammá, mint eddig. Aztán koraeste újra az egykori ruhagyár udvarára gurult be a társaság, a cuccok elindultak vissza a próbaterembe, aztán a legények is nemsokára nyugovóra tértek, élményekkel és árpalevekkel gazdagon felvértezve várhatták a következő koncertet. Tószegen.

-bla-